2016. február 21., vasárnap

Holdfény gimi 20/2.rész

Reggel nagyon kellemesen és kipihenten ébredtem. A nap már csak épp, hogy látszott az ablakomból. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ. 10:12. Elaludtam!!!!!!! Nem tudtam mit csináljak. Fel akartam hívni anyát de minek? --Nem akarom látni azt a sok szemét arcot akik majd engem idegesítenek és röhögnek rajtam. Nem akarom Petit látni mert nem tudom, hogy mire számíthatok. Vagy bűnbánó arccal bocsánatot kér, vagy önelégült képpel kiröhög. Nem tudom jelenleg egyikhez sincsen kedvem. Ott van Kata aki már tuti tud róla és mivel igen tetszik neki Peti már abban is biztos vagyok, hogy alig várja, hogy beolvashasson nekem. --Ezek a gondolatok mellet döntöttem úgy, hogy nem megyek be az iskolába. Életem legrosszabb döntése volt! Kikászálódtam az ágyamból és felöltöztem: Fekete póló, Fekete csőnaci, fekete magassarkú (imádom), És egy fekete ,,dzseki”.A Hajam még mindig ilyen szőkésbarnás ronda színű de anya ki fog akadni ha újra befestem és a hajam se bírná, ja meg az igazgató se nézi jó szemmel ha egy 14 éves hetente festi a haját. Inkább hagyom így. Felfogtam lófarokba, hogy ne zavarjon aztán elindultam. Nem tudtam merre menjek mit csináljak. Egyszerüen csak nem akartam be menni az iskolába. Olyan rossz dolog ez? El szeretnék menekülni minden elől, de nem megy. Ilyen gyorsan nem lehet futni mint ahogy a problémák nőnek. És a problémák azok mindig valami olyanból kerülnek elő amiknek hiszünk a csodájában. A probléma szülője, a csalódás. De sokszor írtam le a probléma szót. Go a városba. Zene: Children of distance. Helyszín: Cukrászda. Beértem és sorba álltam. A somlói pedig mennyei volt, de sajnos majdnem lebuktam. Az eladó megkérdezte, hogy nem-e az iskolában kellene lennünk. Nagyon megijedtem, hogy lebukok de azt mondtam, hogy az orvos nem rég kiírt betegnek és most már jól vagyok, de még nem mehetek iskolába. Egész nap a városban bolyongtam és benéztem minden eggyes boltba. Sajnos nem tudtam semmit,se venni mert a zsebpénzemet elköltöttem a fekete ruhákra, anya pedig azt mondta, hogy nem kapok pluszba. 02:30. Ú haza kellene már mennem anyáék már tuti végeztek és idők kérdése, hogy ők is otthon legyenek. Elkezdtem rohanni, de nem sok sikerrel. Az autó már a ház előtt állt. Akkor gondoltam, hogy haragudnak majd, de hogy ennyire, Mintha bankot raboltam volna. A párbeszéd:
-Viki! Ezt meg, hogy képzelted? Nem jössz be az iskolába, és mellé még csak nem is telefonálsz? Nem érdekel se a kifogás, se a vélemény. Irány fölfelé a szobádba és addig nem jöhetsz le amíg kész nincsen a vacsora. A tv-t és a számítógépet majd apád lehozza addig pedig felhívsz valakit, hogy mi a hází.
-De anya nincsen pénz a telefonomon. Nem írhatok ,,facen” valakinek?
-Küldj postagalambot.
Ez nem is olyan rossz ötlet. Na jó az de azért amikor felmentem kipróbáltam. Ki tudta volna, hogy az a szemét madár nem egy galamb. aú. Leültem és bepakoltam. Nem érdekel a házi feladat, nem érdekel az, hogy anya mit mond. Semmi nem érdekel!

Holdfény gimi 20.rész Október.2.Hétfő.


Reggel nagyon kellemesen és kipihenten ébredtem. A nap már csak épp, hogy látszott az ablakomból. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ. 10:12. Elaludtam!!!!!!! Nem tudtam mit csináljak. Fel akartam hívni anyát de minek? --Nem akarom látni azt a sok szemét arcot akik majd engem idegesítenek és röhögnek rajtam. Nem akarom Petit látni mert nem tudom, hogy mire számíthatok. Vagy bűnbánó arccal bocsánatot kér, vagy önelégült képpel kiröhög. Nem tudom jelenleg egyikhez sincsen kedvem. Ott van Kata aki már tuti tud róla és mivel igen tetszik neki Peti már abban is biztos vagyok, hogy alig várja, hogy beolvashasson nekem. --Ezek a gondolatok mellet döntöttem úgy, hogy nem megyek be az iskolába. Életem legrosszabb döntése volt! Kikászálódtam az ágyamból és felöltöztem: Fekete póló, Fekete csőnaci, fekete magassarkú (imádom), És egy fekete ,,dzseki”.A Hajam még mindig ilyen szőkésbarnás ronda színű de anya ki fog akadni ha újra befestem és a hajam se bírná, ja meg az igazgató se nézi jó szemmel ha egy 14 éves hetente festi a haját. Inkább hagyom így. Felfogtam lófarokba, hogy ne zavarjon aztán elindultam. Nem tudtam mere menjek mit csináljak. Egyszerüen csak nem akartam be menni az iskolába. Olyan rossz dolog ez? El szeretnék menekülni mindenfajta probléma elől, de nem megy. Ilyen gyorsan nem lehet futni mint ahogy a problémák nőnek. És a problémák azok mindig valami olyanból kerülnek elő amiknek hiszünk a csodájában. A probléma szülője, a csalódás. Go a városba. Zene: Children of distance........................... Holnap folytatás!

Holdfény gimi 19. rész Október.1.vasárnap.

Kedves olvasók! Jövő héten végig nem leszek! Sajnálom de tábor!Jó olvasást!
Na jó. Az a gyülölet ami belülről mar az szinte felér egy... egy zuhannyal a sósavban. Leírnám, hogy az egész napom tök jól indult, de senkinek se indul jó napja ha a fiúval akivel igazán jóban voltak 1 hónap alatt többször veszekszenek mint mások egy év alatt. Na akkor elkezdődött a nap. Felkeltem pedig ha tehetném depressziós gótként inkább egész nap az ágyamban lennék. Lementem és ettem egy almát. Nem volt kedvem a gabonapehelyhez. Nem volt kedvem semmihez se. Visszamentem a szobámba és felpróbáltam a vörös ruhámat. Jól áll, de kit érdekel? Úgy döntöttem felöltözök de persze nem szívesen. Fekete póló, fekete trapéz farmer (most már annyira ódivatú hogy szerintem még a dinoszauruszokon is ilyen volt, viszont igazán kényelmes és mivel ez egy szűkebb fajta csak a szára nem, még kedvelem is) fekete sportcipő. Füstös szemfesték. A kedvemhez öltöztem. Leültem az ágyamra és elővettem a kedvenc könyvemet. Már vagy milliószor kiolvastam, de a Harry Pottert nem lehet megunni. 6. év végén olvastam el az 5. részét és azóta is az a kedvencem. Nem tudom hányszor voltam már rajta túl, de az ő 749 oldalával még mindig leköt, és szinte örömmel olvasom el minden egyes szavát, és örömmel habzsolom el minden egyes oldalát. Szeretem a könyveket mert olyankor az ember átérzi, hogy ott mi történik és megszűnik létezni a körülötte lévő ember tömeg. Egy jó írónál olyan gyönyörű és teljesen átélhető módon tudjuk olvasni a részeket, hogy teljesen belefeledkezünk magába, ebbe a kudarccal teli nehéz világba és kiszakít a megszokott komfort zónánkból, hogy átéljük a varázslatokkal teli világot. Egy könyvet elolvasni olyan mint egy hosszú véget nem érő utazás. Bárhová elutazhatunk minden veszély és kudarc nélkül méghozzá kényelmesen az ágyunkból. Hát nem csodálatos? Belekzdtem és el ís jutottam a 138. oldalig aztán elővettem a 7. részt és elkezdtem olvasni a 394. oldaltól. Talán csak szomorúságomban, talán ennyire meghatódtam de végig sírtam dobi halálát. Hát az biztos, hogy a házi manó többet ér annál a személynél akit nem írok le és nem voldemort mert tőle nem félek, és még őt is jobban szívlelem annál a kis szemétnél. Á megint elkalandoztam. Viszatérve a valóságba Harry Potter csodálatos világából, le kellet mennem segíteni anyának a házi munkában. Más gyerek is ennyit takarít vagy csak én vagyok Házimanó? Csak vicceltem. Segítettem anyának elpakolni az edényt, Kitakarítani a házat és ruhákat hajtogatni. Sokkal szívesebben olvastam volna. Mire kész lettünk már volt 2 óra. Vissza felmentem a szobámba és elkezdtem írni. De tényleg szó szerint. Leültem az ágyamra és elővettem egy üres füzetet ami csoda, hogy volt mert mindenhez van egy füzetem. Idézetek, versek, jegyzetek, tanulás, rajz, vázlat, szóval mindenhez. Na hol is tartottam? Ja igen, írtam egy rövid kis részt az új könyvemből. Színészet alapfokon. Hiszen 8 és fél év alatt igen sokat tanultam. Mire kész lettem volt már fél 4. A napom további részében nem csináltam semmit. Hiszen semminek se ,,Happy end” a vége. Csak a tündér meséknek. Csak azoknak okkal van vége.

Holdfény gimi 18.rész Szeptember. 30. Szombat.


Egy gyönyörű és a kedvemhez passzoló jéghideg esős napra ébredtem. Ja meg vörös szemekre és kaparó torokra. Odamentem a szekrényemhez azzal a szándékkal, hogy felöltözzek de amikor benyitottam mindentől elment a kedvem. Halvány lila, rózsaszin, piros, citromsárga. Mik ezek a szinek? Hirtelen ,,Megvilágosodtam”. Az a hülye, …............ ,................ ,.................... ,...... Peti miatt Lettem ilyen, ilyen amilyen nem vagyok! Megváltoztam egy fiú miatt. Egy nevetséges utánzat lettem! Megfogtam és mindent kidobtam a szekrényemből ami nem fekete, sötét kék vagy lila szinü. Elegem van. Felöltöztem egy fekete csőszárúba, Fekete pólóval és egy fekete tornacipővel majd összefogtam a hajamat. Előre féltem lemenni a konyhába mert anyáék tuti elkezdenék a kérdezősködést és nem szokták megérteni amikor azt mondom nekik, hogy nincs hozzá közük. Vajon minden szülő ilyen és ezt mondja hogy: ,,így nem tudunk segíteni!”. Igen van amiben a felnőttek sem tudnak segíteni! Aztán mégis lementem és.... talált süllyedt Megkérdezték!
- Mi volt tegnap a baj?
-Á majd elmondom, hosszú
-Rendben- Éjjen!! Nem kérdezősködnek!
-Van valami reggeli?
-Csinálj rántottát, vagy van gabonapehely a spajzba.
Felrohantam, hogy hozzak le és igen!!! Fahéjjas! Kivettem a tejet a hűtőből és mellékesen odaszóltam
-anya megkaphatom a jövőhónapi zsebpénzemet?
-Most? Miért?
-Mert már holnap október és megyek új ruhákat venni mert a régieket kidobáltam és vissza ,,változok” gótra
-Nem kellet volna kidobálnod a ruháidat csak eltenned, de a mostanit nehogy kidobáld mert ha újra át akarsz ,,változni” ne menj megint a boltba!
-Oké akkor kérek egy új szekrényt!
-Huhhh
-Csak viccelek majd bepakolom egy dobozba az ágy alá.
-oké na ha befejezted mosogass el és utána mehetsz a boltba viszont érj haza 3-ra
-Miért?
-Mert jönnek Mónniék
-Ú tényleg ők mindig olyan szuper ajándékokat hoznak. Juhú!
-na mi mentünk mert van egy tanári értekezlet itt van a zsebpénzed- Majd a kezembe nyomta az összeget és apával együtt kiviharoztak a házból. Ez van. Felhívtam Lillát és elmeséltem neki mindent és, hogy egy barom vagyok. Az utolsóban egyetértet. Átjött hozzám 10 órára addig én gyorsan sminkeltem eggyet. Beengedtem majd részletesebben elmondtam mi történt. És csak ennyit hajtogatott:
-Ismered a lányt?
-Nem!
-Szép volt?
-NEM!
-Biztos, hogy ő volt?
-Igen.
És a többi.
Töltöttem neki egy pohár narancslevet amíg részletesen elmagyaráztam neki, hogy milyen ruha volt a lányon
-egy kék csőszárú, egy fekete póló és egy fekete tornacipő.
-Ú nem valami jó összeállitás főleg, hogy tegnap dög meleg volt!
-Tudom!
-Na indulhatunk?
-Aha de hova menjünk először?
-Nem tudom.
-Meghívjuk Klárit?
-Aha hármas program. És Katát?
-Nincs otthon, Matek verseny!
-Ja tényleg!
-Na hívod nekem nincs meg a száma!
-Aha.
Gyorsan lebonyolítottak egy beszélgetést amikor is megérkezett Klára is. Elindultunk egy busszal majd egy hévvel és egy villamossal és ott is voltunk a plázánál. Bementünk csak sajnos Klára és Lilla nagyon imádják a ruhákat így 2 perc múlva már nem találtam őket. Felhívtam Lillát
-Lilla, hol vagy?
-itt gyere ide gyorsan!
-ITT? De az hol van?
-Ja az estélyi boltba. Ennyi gyönyörű ruhát! Wow.
-Na megyek.
-oké
Elindultam és 10 perc után ott is voltam berohantam mert imádom a ruhákat és odamentem Lillához. Azt mondta van egy külön réssz ahol gót ruhák vannak! Juhú. Odamentem egy fekete gyönyörű csipkés fűzős ruhához és felvettem. Ilyen jól még soha nem ált rajtam ruha! Kimentem és megmutattam Lillának majd Klárinak (ő is ott volt csak ő a virágos részen).
-Wow- Mondták egyszerre
-ezt meg kell venned!
-Tudom de olyan drága
-nem baj
-Na vedd meg-értett egyet Klári is
- oké- Levettem és kifizettem.
- Elindultunk haza amikor egy fiú megálított minket
-Sziasztok! Igen késő van és 3 ilyen szép lány nem sétálhat egyedül!-
erre a kijelentésre összetörtem szegén szőke hercegünk álmát és felébresztettem a tündérmesébő!
-1. délután 2 óra van, 2. szerintem vizsgáltasd ki magad mert nem tündér mesében élünk!
-Leneharapd a fejem!-mondta bosszúsan
-Nem fogom, ha odébb álsz, tipli!
-Kláriék leváltak én pedig hazaindultam. Móniék már ott voltak. Éjjen! Kinyitottam az ajándékomat és... Wá nem hiszem el, egy tűzvörös ruha fűzővel meg minden, emellet az én fekete ruhám elbújhat!És volt még egy ajándék benne egy ugyan olyan színű cipő! Anya soha nem engedné, hogy ilyet vegyek magamnak a fekete ruhánál is fel kellet hívni. Később elmentek én pedig lefeküdtem. Végre. Jó éjt!

Holdfény gimi 17.rész

Na tegnap nem engedte feltölteni mert lassú volt a gép de itt van az ,,új" rész ami nem új hanem az előző átírva jó olvasást!.
1. Szeptember.29.péntek.
Nem tudom néha elgondolkozok, hogy vajon egy filmben élek-e. De miért is kezdek mindig a napnak a végével? Inkább legyen a legeslegeleje. A napom nagyon jól indult. Napsütés, kb.: 35 fok. Ruha összeállítás: kék sort, fekete póló és egy fekete tornacipő. Imádok úgy öltözni, hogy a színek passzoljanak egymáshoz. Na jó eddig minden tök ,,uncsi” volt. Gyorsan bepakoltam mert tegnap nem volt kedvem tanulni se. De hát csak megértik majd a tanárok, hiszen én vagyok maga a megtestesült ,, bí hepi”. Gyorsan szinte 15 perc alatt elkészültem a fogmosással. Új rekord! Leszaladtam a konyhába és megreggeliztem. Ezt ki szoktam hagyni de ma nagyon izgulok, és az evés ezt segít lekötni a szorongást. A reggeli mennyei volt. Minden nap megtudnék enni kb.: 10 ,,kiló” gabonapelyhet. Persze csak a fahéjasat, csokisat, kókuszosat, csokival töltöttet, mézeset, natúrt, meg egyébként mindegyiket! Éppen ettem amikor egy óvatlan pillanatban... rám ömlött az egész. Vissza a szobába ó ne 7:30, átöltözés, nem volt egy normális göncöm se és ami a legjobban a viselhető volt azt is csak itthon szoktam fölvenni: Egy sima hosszú nadrág olyan félig trapéz félig csőszárú, egy sima színes póló és egy színes tornacipő mert a másik tornacipőmre is jutott egy adaggal. 7:36, Ruha beáztatás, hogy abba tudjak menni a ,,randira”. 7:40 indulás! Szinte rohantam az iskoláig éppen csengetésre estem be. Ne ekkor jutott eszembe otthon maradt a pénzem ezért nem tudok leugrani a büfébe. Nem az én napom. Leültem a helyemre de 5 perc után sem akart jönni tanárnő. Vártunk kb.: 15 percet (nem csendben ) amikor végre megjött a tanár, csak nem az angol hanem az ofőnk. Senkise értette mi történik. Csak forgolódtunk és kérdezgettük tanárnőt. Leült az asztalhoz és mögötte jött be kb.:10 ember és kettesével hozták be a kétszemélyes padokat. Felnyújtottam a kezem és megkérdeztem, hogy miért cserélik ki a padokat. Azt mondta tanárnő, hogy így a gyerekeknek könnyebb puskázniuk ezért lesznek kétszemélyes padok. Mindenkinek fel kellet állnia és előre mennie. Ne új ülésrend. Elintézték kb 10 perc alatt és jöhetett a fekete leves. Ülésrend:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kata+Balázs Rózsa+Én
Peti+Zsófi Ádám+Éva
Gábor+Márk
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ne Messze Peti, közel Rózsa. Messze Kata, közel Éva. Ez nem az én napom és akkor még nem is tudtam, hogy mi lesz délután! Könnyűek voltak az órák tekintettel a péntekre. A második angolon írtunk, éneken tanultunk (Zeneszerzőkről) ,versen költőkről tanultunk, irodalmon irtunk, az ebéd szünetben megkellet ennem a mákos csigát pedig gyűlölőm, én a kakaósat szeretem. Aztán egy színjáték amin szintén írtunk (Shakespeare). Majd végre valami jó a tánc! Bementünk a terembe de anya egyáltalán nem akart nekünk táncot tanítani hanem tánctörténetet. Most, hogy így végig nézem nem is volt olyan könnyű a nap! Aztán hazamentem de a ruhám nem akart megszáradni! NEEEEEE! Behoztam és nekiestem egy hajszárítóval. 30 perc múlva a ruhám teljesen száraz volt. ,,bababumm”. Elindultam a mekibe amikor jött egy üzenetem Petitől. Ez ált benne:
,, Bocsi de emlékszel az esésemre?Na most újra előjött a szédülésem. Na haragudj”
Huh, ez nem az én napom! De hát ha szédül meg minden és ezért nem tudott jönni akkor viszek neki egy hambit hiszen nem ő tehet róla-Gondoltam én barom-. Bementem a mekibe és Rendeltem két sajtburgert. Elindultam a Petihez amikor a parkba valami igazán furcsát láttam. Peti és egy szőke csaj. Nem az nem lehet ő-gondoltam- De az Ő. Odamentem, hogy közelebbről megnézzem és akkor Megbizonyosodott az PETI! Hirtelen maró sírás tört rám, a torkomban égő teniszlabda helyezkedett el, a szemem pedig szinte kiugrott a helyéről mert annyira nagyra nyitottam, hogy ne könnyezek, hogy egy csepp ,,víz” se volt benne. Odamentem hozzá és kissé hisztisen megkérdeztem, hogy ,, Már elmúlt a szédülés?” Igen tudom én voltam a felesleges harmadik, De én voltam a meg alázott is. Peti fejéről lehervadt a mosoly és felém fordult. -Köszi már igen-.
-Hoztam neked hamburgert- Mondtam szinte már bőgve
-öööö köszi!- Na ennél a mondatnál kiszakadt belőlem a borzasztóan végtelennek és fájdalmasnak tűnő sírás. Elkezdtem haza rohanni. Egyszer hallottam, hogy utánam szólt volna. -VIKIIII!- Ennyi de azért annyira nem érdekeltem. Felrohantam a szobámba és bevágtam az ajtót anya feljött gondolom, hogy rám szóljon de amikor meglátott akkor csak megkérdezte mi a baj. Nem mondtam semmit majd holnap. Lezuhanyoztam és még fogmosás közbe is bőgtem. Gyűlölök és nem is szoktam bőgni, de valahogy ez most így alakult.Jó éjt!

Holdfény gimi 16.rész

1. Nagyon UNALMAS volt. Miután kicsengettek lehetett hazamenni. Éljen!!!! Elindultam és beállitottam a kedvenc zenémet na mit? COD Fáj még.: Fáj még a szó, fájnak a percek az évek.... Tényleg nagy fanatikus vagyok más zenét általában nem is halgatok! Éppen majdnem orra buktam amikor rájöttem, hogy van internetem, WIFI nélkül! Elkezdtem keresni a youtubon az ajánlatok között és az első volt a Selena Gomez Love You Love Song hű ha nagyon jó szám! Előkotortam egy tollat a táskámból és felírtam a kezemre. Valakik szerint igény telen dolog szerintem meg hasznos! Mások véleménye meg nem érdekel! 5 percig zenéket hallgattam aztán pedig hazaértem. Fogalmam sem volt mit vegyek fel, ezért szétrámoltam a szekrényemet. Egy háromnegyedes sötét kék legings, és egy hcombközépig érő hosszúuljú kék-fehér csíkos ruhát vettem fel egy fehér virágos övvel és egy fehér baletcipővel. grin hangulatjel . összefogtam a hajamat és fölvettem a kedvenc tetkó nyakláncomat ami olyan nyakra szorulós és nagyon jól ál nekem. ,,éjjjjjjjen” . Felvettem a fehér táskámat hozzá amiben volt a pénztárcám és indulásra készen voltam. Anyáék még nem voltak othon ezért kiírtam, hogy kicsit korábban megyek mert útközbe beakarok ugrani az ékszer boltba mert most hoztak új szálítmányt. Elindultam és …......zenét halgattam smile hangulatjel . COD Fáj még. smile hangulatjel . Be Happy smile hangulatjel . Bementem az ékszer boltba és azonnal megpillantottam egy gyönyörű nyakláncot WOW Szív alakja volt. Kinyithatós smile hangulatjel . Rögtön megvettem. Éppen indultam volna a mekibe amikor kaptam egy SMS-t Petitől, hogy rosszul érzi magát nem tudunk elmenni. Grr.... Úgy gondoltam mégis elmegyek a mekibe és viszek neki egy sajtburgert mert az minden betegségre jó! Be mentem rendeltem magamnak egy kólát és elvitelre egy sajtburgert. Kimentem és úgy gondoltam jobb ha a rövidebb úton megyek el petihez mert akkor egyértelműen gyorsabban odaérek. Éppen egy park mellet mentem el ahol megláttam, hogy ott van PETI egy LÁNNYAL MI VAN? ELEGEM VAN! HÜLYE SZEMÉT HAZUG! Na jó akkor most egy igazi filmes jelenet elindultam felé és odakiabáltam 
-Aha látom baromira beteg vagy!
-És te kiscsaj meg baromira jó szinész vagy! De ügyesen el tudot játszani, hogy bárkit is érdekelsz! Pedig nem igaz- És akkor kivettem a zacskóbol a sajtburgert és Peti képébe nyomtam. Valóban filmbeillő volt csak ez akkor már nem érdekelt! 1 hónapja ismerem és 2-szer bántot meg! A rohadék hazáig futottam (filmes jelenet) Falrohantam a szobámba (filmes jelenet) és elkezdtem röhögni (NEM filmes jelenet) ha ő ilyen paraszt akkor én miért bőgjek vagy miért érezzem magam szarul. És csak akkor vettem észre, hogy az adrenalin ezzerrel tombol bennem. A lábam remeg a szívem tiszta gyors húha! És akkor Peti hívott. Ez elég ironikus mert általában a filmekben is pontosan akkor hívják a megbántott lányt amikor hazaér. Útközben nem tudott volna hívni? Akkor talán nem rohannom végig az utat! Felvettem s Peti elkezdett hadarni de nem értettem belőle semmit. Egyszer csak leálitottam -Peti utállak és ne hívogass- kinyomtam és minden beugrott! O.O megvilágosottam. Én azért lettem ilyen rózsaszin imádó nem tudom mi, hogy Peti kedvéban járjak! Én nem vagyok normális! Szekrényből vidám cuccok ki, gót cuccok vissza! 1 órán keresztül pakoltam amikor.... Nem, történt semmi. Kész voltam és lefeküdtem aludni. FURCSA vagyok. De nem baj nekem így jó smile hangulatjel .

Holdfény gimi 15.rész Szeptember.29.péntek.


MIÉRT???? Csaló hazug.
Reggel boldogan keltem, megyek mekizni petivel hangulatom volt. Aha kár volt abba bízni, hogy egy napom lesz balhé nélküli. Amikor beértem a suliba pont becsengettek dupla angol Annamari tanárnővel. Most vesszük az egyszerü jelent.asszem. Angol után jöhetett az ének. Mára kellett megírni a dalt de még csak a refrénje van meg:
Megtörik az élet,
Megtörök én is.
De tovább megy a lélek
Tovább megyek mégis.
Mert nem ölhet meg
Egy ilyen kicsi dolog.
Amíg van a világ,
És a föld forog
egyébként Gitárra írtam.Remélem eléglessz. Nem lehetek 1-es mert akkor kicsapnak az énekkarból.Bejött Lilla tanárnő. Nagyon szeretjük mert igazán jófej. Odamentem hozzá és elnézést kértem, hogy még nincs kész mert rengeteg a tanulnivaló. Nem volt baj belőle. Márk pedig örülhetetet.A többieknek Petin és a társán kívül meg rajtunk kívül el kellett készíteni. Ezek voltak a csoportok: Zsófi+Rózsa
Kata+Éva
Gábor + Ádám
És a legrosszabb: Peti és Bazs. Nem tudom mi lesz ebből.
Kata és Éva kezdtek egy igazán jó hangulatú jazt adtak elő. Nagyon jó volt. Aztán jött Gábor és Ádám: ők egy rockot ! Adtak elő. Álva tapsoltunk. Egyébként a suli honlapjára csak jövőhéten tesszük fel. A végén jött Rózsa és Zsófi akik egy countrey dalt adtak elő. Hááát jó volt...Kicsengettek. Nagyon örültem. Lementünk az udvarra és Lilla mondta, hogy nekik is ez a dal író a házijuk. Örültem neki, de ugyan mekizek petivel persze, hogy boldog vagyok. Becsengettek visszamentünk a terembe. Jöhetett a vers. Nagyon jó volt. Mindenki elmondhatta a kedvenc versíróit és tőlük egy verset is nekem ez a kettő : goethe: Willi király, Petőfi Sándor: Szeptember végén. Vers írás óra után jött az irodalom. Petőfi életrajza most kifejezetten oda figyeltem mert kövi órán felmérő belőle.jó sokat diktált tanárnő. Még mindig fáj a kezem. 2 irodalmunk volt ugyhogy nem mentünk ki szünetre. A második magyar óra lazább volt csak 10 oldalt írtunk. Haha. Utána jöhetett az ebéd szünet. Juhu lementem a büféig de annyira hosszú volt a sor, hogy kb.: kínáig tartott de mivel nem volt kedvem végig álni ezért -mint menő szinjátszós és énekkaros- beáltam a sor elejére néhányan eléggé haragudtak és kiabáltak de egy: ,,foglyátok be mert maradok” kiáltással leálítottam őket. A hátam mögött meg nyugodtan ki beszélhetnek. Ha az én életem érdekesebb az övéknél akkor nyugodtan. Legalább van fan clubbom ahol csak rólam beszélnek. grin hangulatjel . a büfében vettem magamnak egy hamburgert (az is van smile hangulatjel ) egy kólát és egy rágót. Rágómániás vagyok grin hangulatjel. Kimentem az udvarra és szétnéztem menjek oda Klárához és Lillához akik a mai kissé hidegebb napsütéses időben igazán menőn festettek Lillán egy fekete pulóver volt rózsaszin bőr kabáttal fehér nadrággal és fehér hajpántal rózsaszin cipővel 10/10 Klárán egy fekete-fehér csíkos rövidúljú volt valami eszméletlenül szép szinű nadrággal olyan kékes zöldes sárgás wow. 10/10. Aszememmel megkerestem katát akin egy kék szinű nadrág volt kék rövidújjúval és egy fekete mellénnyel 10/10. Ma mindenki ilyen jól néz ki? Egyébként igen mert peti a szőkés hajával zöld szemével egy kapucnis pólóban és fél csőszárúban állati menőn nézet ki, de sajnos nem csak ő mert Rózsa a halvány rózsaszin tülk szoknyájában (amihez nagyon hideg volt) ujjatlan fehér pólóban és halvány rózsaszin díszmellényben igazán jól festett. Na most kihez menjek? Inkább leültem és nem mentem senkihezse. Becsengettek és izgultam ma kellet előadni azt a szerepet amit még év elején osztottak ki. Bejött tanárnő és kezdhettük nagyon jól sikerült. Nekem 5 Petinek:5 Ádámnak:4 Gábornak: 4 Évának:3 Rózsa:5 Márk: 5 Balázs: 1 (nem akart szerepelni) Kata: 4 Zsófi: 5. Kicsengetés után újra lementünk az udvarra de Kata nem ment oda a többiekhez hanem inkább leült mellém azokra az óriási lépcsőkre amiken le kell menni. Beszélgettünk egy csomó mindenről amikor Kata valami nagyon furát mondott: -Peti ma egészen jól néz ki.-
-Aha.-
-Szerinted Most tetszik neki valaki?-
-Fogalmam sincs-
-És mijen tipúsú lányokkal járna?-
-Amikor ott volt a barátnője meglepődtem mert nem petihez hanem az elnöknek a fiához illet. Elegáns, szolíd és szép volt.-
-Milyen ruhában?-
-krém színű csizma, fekete csőszárú krém szinű kabát.-
-Értem-Vajon ezt miért kérdezhette? Ugye nem tetszik neki Peti? Hiszen ő nem tudja, hogy bele vagyok zúgva. A francba.
Becsengetés után átmentünk a táncterembe, és leültünk a padokra. Bejött ,,anya tanárnő” és elkezdthettük az órát. Neeee. Nem az,hogy nem szeretem a táncot csak egyik órán tánc a másikon pedig tánctörténelem van, ami rendszerint unalmas. Ma a balettről tanultunk, Története, lényege, alapja. Váááá. Nagyon UNALMAS volt. Miután kicsengettek lehetett hazamenni. Éljen!!!!

Holdfény gimi 14.rész.Szeptember. 28. csütörtök.

14.rész.Szeptember. 28. csütörtök.
Ma reggel korábban keltem mint szoktam. Kinyitottam az ablakomat, de aztán meggondoltam magam mert nagyon hideg volt. Kezdődik a télidő. Felvettem a fekete csőszárú nacimat lila pulóverrel fekete mellénnyel fehér tornacipővel fehér sállal és a fekete bőrkabátomal. A hajamat a jobboldalon hátra húztam a bal oldalra ami így nagyon menőn nézett ki lementem a szobámból és egnéztem a tükörképemet. 10/10. Nagyon jól nézek ki. Felkaptam a táskámat és elindultam a suliba ( nem volt kedvem kocsikázni). Elmentem a büfébe és vettem egy csomag epres rágót (nyami).amikor beértem a terembe azt hittem őrültekházába kerültem. Mindenkinél volt egy kókuszgolyó és azzal dobálta a másikat.leültem a helyemre és két dolgot kérdeztem Katától: 1.-Honnan van Kókuszgolyó? 2. Tényleg keveset beszélek?-
-1. Gabó (Gábor) hozdta 2. Igen! Kérdezek valamit és te azonnal válaszolsz rá és elintézed. De ez nem baj, Nagy a fantáziád és többet álmodozol mint beszélsz.-Mondta mosolyogva. Nem szóltam rá semmit hiszen ez igaz. A többiek még javában gusztustalankodtak amikor az a fránya Balázs tanár úr úgy döntött, hogy matek órát fog tartani. A kis gonosz. Én néztem őt és mosolyogtam de egyébként zenét halgattam. Na mit? C.O.D. : Búcsúlevél2. Megfogok őrülni pár nap múlva itt van a C.O.D. Tegnap láttalak zenéje. Áááááááááááááá. De inkább vissza az órára!Kata megrúgta a székem lábát és a 3-as padnak köszönhetően nem estem ki. Kivettem a fülemből a fülest és rá néztem- Mi az?-
-Tanár úr szólt!-
előrefordultam és tényleg! Tanár úr éppen szúrós szemmel nézett engem o-ó.Bocsánatott kértem majd tovább halgattam a zenét, de most jön a hab a tortán! Leejtettem a telefonomat, és igen kihúzódott belőle a fülhalgató és ezért mindenki hallotta, hogy mit halgatok tanár úrral együtt.
-Lívai Viktória! Azonnal menj az igazgatóiba!-
-Elnézést máris megyek-mondtam gúnyosan. Hupsz grin hangulatjel .
odaértem az igazgatói elé amin egy tábla volt: Molnár László
kopogtam majd bementem
-Jó napott!-
-Szia... Viktória!? Mi történt?-
-Zenét hallgattam az órán fülhalgatóval leesett a telefonom és az egész osztály hallota a dalt-
-Rendben az igazolatlan órát beírja majd tanár úr visszamehetsz az órára-
-Köszönöm. És elnézést-bementem a terembe és 3 másodperc után ki is csengettek.Odamentem Petihez és minden bevezetés nélkül elhívtam moziba.
-Pénteken ráérek.-
-Nem akkor van a dobolás?-
-Elmarad.-
-oké, és mit nézzünk?-
-nem tudom-
-One diraction a szinfalak mögött. Na jó ez vicc volt.Nincs ötletem.-
-Meki?-
-van olyan film?-
-Nem.Menjünk el mekizni-
-oké.De kettesben!-
-Ha akarod-mondta szemtelenül cukin

13. Rész. Szeptember.27.szerda.


Reggel amikorfelkeltem borzalmasan festettem. Egész este nem tudtam aludni és a telefonomat bámultam, hogy mikor csörög már. Eléggé buta vagyok mert szerintem nem hajnali 2-kor fognak felhívni. De nem baj, ez az én formám. Felvettem egy szakadt csőszárút fekete pólóval és életemben elősször RÓZSASZIN szandát társítottam hozzá. A napszemüvegemet is fölvettem ami illik a lila nacimhoz. Felkaptam a táskámat és mivel késő volt elindultam gyalog.Lehet, hogy Peti megsebesűlt de azért jó kedvem volt. Hát én eléggé furcsa vagyok. Egész éjszaka nem alszok mert várok egy olyan hívásra ami tuti nem este lesz, reggel pedig tök jó a kedvem. Beértem a suliba és elmentem a büfébe venni egy muffint. Felmentem a terembe és egyszerüen alig fértem át a padomhoz. Amikor leültem egy lány felkiáltott: -ott van!-és vagy 40 db. Ember szaladt oda hozzám és egyszerre kérdezgetté, hogy mi van Petivel Jesszusom ezeknek mi a bajuk? Össz-vissz elájult és meg nézték hogy történt-e valami. Na mindeggy hirtelen megcsörrent a telefonom amikor felkiálltottam, hogy csendet ez Peti lesz akkor mindenki olyan csenben lett, hogy egy legyet is meghallotunk volna. Felvettem a telefonom és beleszólt. -Szia hercegnő. Hallom aggódtál értem.-mondta kissé szórakozva. Igen lehet, hogy aggódtam érte de ki nem?-Jajj de el vagy telve magadtól. De csak hogy tudd a termünkben topzódik kb. úgy 40 lány azt várva, hogy mi történt veled smile hangulatjel .- Mondtam viccesen viszont belül nagyon idegesített az hisz én is csak egy menőbe tudok belezúgni. Igatából nekem nincs problémám mert én is igen menő vagyok a szinjátékkal és az énekkar vezetésével de akkor is.na mindeggy. Ez igazán fájt. Én szeretek külön áló lenni és most megyek a birkák után, hogy ugyanazon törjem a fejem, hogy Peti mikor fog észrevenni. Én nem ilyen vagyok. Mielőtt gót lettem volna azelőtt is ha a tanárnő azt mondta egyszerű ünneplő nadrág ingel akkor én felvetem egy szoknyát bakkancsal és csillogós (fúj) ingel. Nem szeretek birkák után menni, És amit még jobban utálok az, hogy mindenki azt hiszi adok a véleményére. Engem nem érdekel mások véleménye, nyugodtan itéljenek el és foglalkozzanak velem. Ha az én életem érdekesebb az övéknél akkor nyugodtan, engem nem zavar. Ha éppen mindenki egy fajta zenét hallgat akkor én direkt egy másikat, és általában nem ismerem a legújabb angol dalokat.De nem számít.inkább viszatértem a beszélgetéshez smile hangulatjel .-Mond meg neki, hogy le kellet műteni a fejemet a hellyéről, Szerintem néhányan elhínnék.-Mondta Peti. Én hangosan felröhögtem de a lányok olyan idegesen és utállattal bámultak rám, hogy komolyra váltottam és megkérdeztem valaóban mi történt vele.-Egyszerüen csak elájúltam.a 2. órára megyek be. De várj mondott valamit az orvos.Mit is?. Ja eszembe jutott. Azt, hogy amikor behoztak 2 órán keresztül vártál a kórterem ajtaja előtt és, hogy felhívtad őket, éjfélkor, hogy mi van velem.-Mondta kissé olyan ,,beképzelten”.-Igen azért vártam 2 órán keresztül, hogy ne kelljen vissza mennem a suliba, és azért hívtam fel őket éjfélkor mert éppen még tanultam és unatkoztam ezért gondoltam felhívom őket- Mondtam neki. Ezekből egyébként eggyik sem igaz de neki ezt nem kell tudnia. smile hangulatjel .-aha.Persze.-
-Na le teszem mielőtt a lányok megölnek szia!-
-szia-
-MI TÖRTÉNT?-Kiáltották egyszerre a lányok.
-elájúlt. Bevitték. 2. órára itt van.-
3 másodperc múlva már egy lány sem ált a termünkben. Szép teljesítmény.BRAVO.Végre be csengettek és kezdődött az ének óra.Tanárnő bejött ls elkezdte az órát-Gyerekek! A következő órára a feladat, hogy mindenki ír egy dalszöveget majd egy „dallamot” hozzá bármilyen hangszeren.Akinek nem lesz kész év végén megbuktatom- Mindenki elkezdett kiabálno olyanokat, hogy : miér', ne mán, A ku.. vagyis akarom mondani a ro... vagyis ne már. Én nagyon örültem ennek a feladatnak, csak, hogy itt még nem volt vége.-Mindenki elő fogja adni a jövő órán ami majd fent lesz a suli honlapján. Mindeggyik 9-es osztály készít ilyet. Az előző osztályokét megnézhetitek a suli honlapján. És lehet párt választani- Gábor, Ádám, Kata, Balázs, és márk mondták a nevemet. Én döbbenten néztem körbe. Az utolsó hármat megértem a tábor miatt de Ádám és Gábor nem voltak ott. Körbenéztem és átgondoltam. Balázsnak jó a hangja tuti tud írni egy dalt. Gábor jó vers író meg írja a szöveget és én pedig írok neki egy „dallamot”. Ádámnak segít Gábor. Katának pedig vannak dalai. Ezért választottam Márkot. -Legyen Márk.- A többiek szomorúan néztek de megigértem nekik, hogy majd segítek. Egy kész művészlélek vagyok grin hangulatjel . Végre ki csengettek. Lementem a büfébe és beszéltem Katával.-Miért nem engem választottál? De várj, ugye segítesz?-
-Persze-Mondtam mosolyogva. Rengetegen voltak a büfébe de a sor elején megláttam egy fiút. Ő rám mosolygot és odahívott. Beáltam elé és megkérdezte, hogy hanyadikos vagyok – 9-es.És te?-
-Én 11.-es.-
-egy csomag rágót kérek- Mondtam a büfésnéninek. És csak akkor néztem meg jobban a fiút. Világosbarna haj, ugyan olyan szinü szem. Viszonylag jóképű. kb. 10cm-vel nagyobb nálam. A fiú kifizette nekem a rágót ( smile hangulatjel ) majd együtt mentünk le az udvarra ( Kata már lement ). Bemutatkoztunk egymásnak – A nevem Lívai Viktória.-mondtam neki barátságosan
-Az enyém pedig Madridi Ádám-és aztán szétváltunk. Én oda mentem Lilláékhoz és elmondtam nekik azt, hogy mi van Petivel, hogy mi a feladat énekórán és, hogy megismertem Ádámot. Erre Klára is felfigyelt.-Tényleg beszéltél vele?-kérdezte
-igen és nagyon jó fej előre engedet a sorban-
-Tényleg? De jó neked nekem a gólyatábor óta tetszik.-
-hogy, hogy?-
-Ja ő egy ilyen segítő volt.-
-értem na léptem- . szinjátékon kiadtak egy feladatot a lényege kell irni egy forgatókönyvet az osztályunkról. Rózsa kiabálta hogy ő legyen a főszereplő (itt nem a b-sekkel kel eggyüt dolgoznunk) De tanárnő mondta hogy itt mindenki saját magát foglya előadni. A többbi óra hamar elment.Hazamentem megtanultam majd elkezdtem írni a dal szövegét.Szerintem Gitárra fogom írni.eddig ennyi van meg az én részemből:
Hiányod fáj,
Szemem könnyes.
Nem vígasztal már...
Úgy fáj.
Remélem jó lesz. Már előre félek. Úgy szerettem volna Petivel lenni de nem volt ott így vagy egyedül lesz vagy mással (Rózsával).Annyira rossz a kedvem. Szomorú vagyok, És nem tudom miért. Bekapcsoltam a számítógépemet és 3 órán keresztül ezt a két zenét halgattam: Children Of Distance (COD) Búcsúlevél2 „Majd beléd rúg egy féreg és elvárja, hogy nevess, Én meg megdöglök, hogy szeress”
Anti Fitnes Club (AFC) Kötéltánc „ Ezer év sem elég, hogy belül újra rend legyen.”
Lementem a konyhába és leültem az asztalhoz. A vacsi jó volt: krumpli, hús. Fel akartam menni a szobámba amikor anya megálított és azt mondta nagyon keveset beszélek, én erre azt válaszoltam, hogy csak sok a tanulnivaló. Aha, persze. Vagy inkább legszivesebben bezárkóznák a szobámba és verseket írnék. Felléptem az internetre és találtam egy oldalt amin lehet írni Meséket, Verseket, dalokat, leveleket, Kitalált történeteket, Kitalált leveleket, És ennek az a lényege, hogy én pl. írok egy levelt más szól, hogy tetszik neki és, hogy felhasználhatja- e mondjuk odaadni valakinek és ha én igent mondok akkor nyugodtan csinálhat vele valamit. Feltettem néhány verset és kerestem dalszövegeket az ének házihoz. Ez nem csalás csak egy kis segítség smile hangulatjel . Nézegettem az oldalt majd találtam egy gyöníörű levelet:
Kedves Sz.!
Nem merlek megszólítani, Nem merek odamenni hozzád. És ez nagyon fáj. Tudom számodra nem fontos az a dolog amit érzek/mondok. De nekem csak ez maradt. Te elmész, Én pedig maradok. Te könnyen veszel mindent én pedig a legkisebb csalódás miatt is könnyezek. Neked híres a neved, téged mindenki ismer. Nekem van 5 igaz barátom. Az én nevemet senkise jegyzi meg és nem azért mert nem jó a memóriájuk, hanem azért mert én nem vagyok fontos. Én könnyezve nézlek a távolból. Te oda jössz hozzám „belém rúgsz” majd kinevetsz. Én othon tanulok, olvasok, írok. Te készítesz az összes ismerősöddel -azokkal is akiket nem ismersz- vagy 100 fényképet és kiteszed facebookra. Te gúnyosan bámúlsz rám, Én csalódotsággal rád. Az én szívem büszke lehet magára mert sokszor bántottad és mégis működik. A te szived szégyelheti magát mert gúnyt űzött belőlem. Én nem vagyok feltünő, én nem ismerem a híres dalokat, Én nem játszom meg magam. Te nyugodtan mosolyogsz bűntudat nélkül, te boldog vagy, te nem veszel ember számba, te nem tulajdonítasz nagy dolgot egy sziának.Ha ezt valaha olvasod nem fogod tudni, hogy rólad szól mert ebben az egészben a legszomorúbb, hogy nem veszed észre. Nem szerettelek volna elveszíteni de nem tudok mit tenni, egyetlen dolog van ami még sikerül: az, hogy csak othon bőgöm el magam.
Üdv:Aki sokat Szenvedett
Ez a levél nagyon szép. Jesszusom. Na most már alszok. Jóéjt!.

Holdfény gimi 11.rész

Rendben. Viszlát-mondtam a könnyimmel küszködve.Elindultam. A kórház előtt felhívtam apát, hogy jöjjön el értem. Be száltam az autóba majd elindultunk. Nem kérdezett semmit. Amikor hazaértünk megtanultam, bepakoltam, És írtam egy dalt. Elővettem a gitárom írtam rá egy dallamot és eljátszottam. Nagyon tetszik smile hangulatjel .Mostmár tényleg lefekszek.Jó éjt napló!smile hangulatjel
Szeptember.27.szerda.
Reggel amikorfelkeltem borzalmasan festettem. Egész este nem tudtam aludni és a telefonomat bámultam, hogy mikor csörög már. Eléggé buta vagyok mert szerintem nem hajnali 2-kor fognak felhívni. De nem baj, ez az én formám. Felvettem egy szakadt csőszárút fekete pólóval és életemben elősször RÓZSASZIN szandát társítottam hozzá. A napszemüvegemet is fölvettem ami illik a lila nacimhoz. Felkaptam a táskámat és mivel késő volt elindultam gyalog.Lehet, hogy Peti megsebesűlt de azért jó kedvem volt. Hát én eléggé furcsa vagyok. Egész éjszaka nem alszok mert várok egy olyan hívásra ami tuti nem este lesz, reggel pedig tök jó a kedvem. Beértem a suliba és elmentem a büfébe venni egy muffint. Felmentem a terembe és egyszerüen alig fértem át a padomhoz. Amikor leültem egy lány felkiáltott: -ott van!-és vagy 40 db. Ember szaladt oda hozzám és egyszerre kérdezgetté, hogy mi van márkkal. Jesszusom ezeknek mi a bajuk? Össz-vissz elájult és meg nézték hogy történt-e valami. Na mindeggy hirtelen megcsörrent a telefonom amikor felkiálltottam, hogy csendet ez Peti lesz akkor mindenki olyan csenben lett, hogy egy legyet is meghallotunk volna. Felvettem a telefonom és Peti szólt bele. -Szia hercegnő. Hallom aggódtál értem.-mondta kissé szórakozva. Igen lehet, hogy aggódtam érte de ki nem?-Jajj de el vagy telve magadtól. De csak hogy tudd a termünkben topzódik kb úgy 40 lány azt várva, hogy mi történt veled smile hangulatjel .

Holdfény gimi 10.rész

Elmondtam, hogy rengeteget olvastam Kereszt anyukám könyveiből mert ő orvos. Megkérdezték, hogy nem-e megyek vele el a kórházba. Húha. Oda fordúltam apához ő azt mondta, hogy menjek majd írat igazolást az igazgatóval. Beültem a mentőautóba és ránéztem Petire. Reménykedtem, hogy semmi komoly baja nem lesz. Olyan nagy lelkiismeret-furdalást éreztem, hogy azt hittem ellbőgöm magam amikor Peti ezt észrevette elmosolyodot és csak ennyit mondott:
-Haragszol?-
-Ugyan már, dehogy haragszok. Egyébként hogy érzed magad?-
-fáj a nyakam. Egyébként Rózsa mit szólt, ahoz, hogy te jöttél el?-
-Kissé kiakadt. De ne mozogj nehogy bajod legyen- mondtam neki mosolyogva. Akármennyire örültem, hogy megbeszéltük a dolgokat a másik felem már bőgve összeeset. De van egy jobb felem is ami még birja tartani magát. Nagyon gyors volt a mentő ezért hamar odaértünk a kórházba. Bevitték egy kórterembe.Én vártam vagy 2 órát amikor kijött egy orvos -Szia! Ugye te vagy Viki?-
-Csókolom. Igen én-
-Rendben. Péterrel minden rendben lessz ezért nyugodtan hazamehetsz. Később értesítjük a szüleit és téged is, hogy-hogy van.-
-Rendben. Viszlát-mondtam a könnyimmel küszködve.

Holdfén gimi 9.rész

A táskám dög nehéz és ma 9 óránk van Úgyhogy hamarabb mentem anyáékkal.Amikor megérkeztünk elmentem a büfébe és vettem egy kakaós csigát meg egy vanilliás muffint. Bementem a termünkba leültem a helyemre és átnéztem a törit, amikor oda jött mellém Kata és félre hívott
-Figyelj!-kezdte-tudod pénteken Rózsa és Peti beszélgettek, Tudod miről?-
-Nem-
-Én tudom: Arról, hogy Felpofoztad Petit.-
-igen. És?-
-Hát Rózsa elkezdi: ,,Jaj ez a Viki olyangonosz”erre Peti ezt mondta neki: ,,Rózsa! Ne mondj semmit Vikiről mert nem ismered, igaza volt én voltam a bunkó.”-
-oké, és?-
-Mi, és? ez nagy dolog-
-Szerintem nem. Na megyek vissza tanulni.-
-oké Szia!-
Leültem a padra és zenét halgattam amikor odajött Peti és a kezembe nyomott egy papír darabot ez volt ráírva: Hi Vicky!
I have a question: do you not angry? I do not want mad at you because I asked Rose seed after. I really thought that you do not want me even after énekelni.És also sang. I know now that this is the English text is like 80 years in the 'English but would not tell you because I know you would not understand that if I write it and then compile the compiler and if you're still mad at only pofozol up tomorrow smile hangulatjel .Szerintem fordítóval írta na mindegy oda vittem Katának, Hogy fordítsa le nekem ez a valódi szövege: Szia Viki!
Lenne egy kérdésem: ugye nem haragszol? Nem szeretném ha haragudnál mert megkérdeztem Rózsát utánnad. Én tényleg azt hittem, hogy nem akarsz velem énekelni.És utánn még is énekeltünk. Tudom, hogy most ez az angol szöveg olyan mintha a 80' években lennénk de angolul nem tudom elmondani mert nem értenéd hogyha leírom akkor pedig majd lefordítod a fordítóval és ha még mindig haragszol csak holnap pofozol fel smile hangulatjel . szerintem fordítóval írta.
Az órák hamar elmentek. És kb. vagy 40-en dicsérték meg a ruhámat. Éljen. És a kéket még nem is látták azt majd a téli bálra szeretném felvennismile hangulatjel . hazamentem, megcsináltam a házit tanultam ( smile hangulatjel ) vacsiztam gyümölcssalátát majd lefeküdtem. Jóéjt.
Szeptember.26.kedd.
Úram isten. A mai napom a világon a legeslegrosszabb minden miattam van. Akkor az elejéről. Az összes óra tök hamar elment, de aztán jött a tesi. Addig nem tudtam beszélni Petivel a levélről. Átöltöztünk a tesicuccokba és kimentünk az udvari ,,tornaterembe”. A fiúk éppen szaltóztak jegyre, addig a lányok pedig futottak. Pont lefutottam a 10. kört és leültem a padra amikor odajött hozzám bazs és adott egy csokor virágot (?????) szerintem egyszerüen csak érthetetlen elvettem tőle gúnyosan megköszöntem majd megdobtam vele. Nem kell nekem virág eben a pillanatban éppen Peti szaltózott volna de rám figyelt, ezért rosszul ugrott és a a feje előre bicsaklot így a nyakával érkezet le a földre. Mindenki bámulta majd 5 másodperc múlva én kapcsoltam elősször oda szaladtam. Az orra vérzett és éppen el volt ájulva. Rá ordítottam apára ( Gyereke ként nem küldött fel az igazgatóiba), hogy hívja amentőket és Katára is, hogy hozzon egy zsebkendőtt. Végig ordítottam majdnem mindenkin. hogy hozzon törölközőt (Márk) Hogy ne nyuljon hozzá (Rózsa) Hogy vezesse erre a mentőket (Ádám) hogy üljön le mert el fog esni mankó nélkül (Gábor) Hogy ne emelje föl mert elmozdul a gerince ( Éva ) hogy mi a baja ( a mentős ). Peti már nem volt elájulva viszont nem tudott megmozdulni mert fájt a nyaka. Majdnem elbőgtem magam de nem akartam ot mindenki előt össze esni. A mentősök megkérdezték, hogy honnan tudok ennyit az orvos tudományról. Elmondtam, hogy rengeteget olvastam Kereszt anyukám könyveiből mert ő orvos. Megkérdezték, hogy nem-e megyek vele el a kórházba. Húha. Oda fordúltam apához ő azt mondta, hogy menjek majd írat igazolást az igazgatóval. Beültem a mentőautóba és Megfogtam Peti kezét. Nagyon féltem, hogy valami baja lesz.

Holdfény gimi 8/2.rész

 Így szó szerint odaléptem hozzá becsuktam a szemem majd 1 másodpercig minden amitt csak tett felgyülemlett bennem és felpofoztam sértődötten ki mentem a teremből majd bementem az osztály terembe. Összepakoltam a cuccom és elmentem a büfébe. Amikor ki értem megláttam egy lányt és egy fiút. Petit és Rózsát akik épen beszélgetnek.Nem mentem oda. Sarkonfordúltam majd hazamentem.Othon átöltöztem a karaoke bulira. Kék top fehér nyakkendő fehér rövid nadrág kék Magassarkúval!!!!!! amikor beértem Bazs éppen a dalt próbálta ( C.O.D. Még utoljára ) amikor ott volt Peti és Rózsa. Peti odajött és megkérdezte miért pofoztam fel. Ránéztem olyan ,,tényleg nem tudod” nézéssel majd odhagytam. Odamentem bazshoz és mivel ideges voltam megmondtam neki, hogy huzzon ell innen egyedül éneklek méghozzá Avril Lavigne: Girlfriend dalát, Bazs elhúzott én pedig gyakoroltam még egy kicsit. Kimentem az udvarra (ott volt a buli). Leültem a nagy lépcsőkre és vártam, hogy szólitsanak. Mondták a neveket 9-sek 12-sek mindenki részt vett. Majd hallottam Lilla hangját nem is tudtam, hogy nevezett. A just a dream dalt énekelte. Írtó jó a hangja. Aztán jött Peti és Rózsa akik egy duetett attak elő, nem is akármelyiket: Demi és Joe camp rock2 wouldn't change a thing , olyan cukik voltak mint két csillámpóni. Azt hittem lehányom őket. Aztán jöttem én: elkezdődött a dal majd vártam, hogy szineződjenek a sorok. Ellősször féltem de aztán rá néztem Petire akinek szól ez a dal és elkezdtem tiszta átéléssel énekelni. A végén nagyobb tapsott kaptam mint Peti és Rózsa. Ez alap. A végén kihirdették az első hármat a 3. Lilla a 2. én (egy csomó lány szubjektiv Petivel szemben) és az 1. Peti meg Rózsa. Felvettem a kabátomat majd éppen indulni akartam amikor valaki megfogta a karomat és a szemebe nézett Peti volt az ennyit mondott:-hogyhogy nem Bazzsal énekeltél?-
-egy nyomi bénaság-
smile hangulatjel akarsz velem énekelni?-
-hát talán át gondolom:) -
-na?-kérdezte irtó cuki mosollyal.
-és mit akarsz énekelni?-
-C.O.D.?-
-Még utoljára?-
-oké-mondta mosolyogva ki mentünk egyszerüen csak felsétált a szinpadra mindenkit visszahívott a lépcsőkhöz (tekintély). Majd beállitotta a dalt miután előadtuk elénekeltünk még vagy 3-at aztán hazaindultunk. Egy ideig csendben sétáltunk amikor végre megszólaltam
-Köszi a dalt-
-szivesen-
-jó a hangod-
-köszi neked is. Miért belázst hívtad?-
-Á.Csak azért hívtam ell mert te meg elhívtad Rózsát-csuszott ki a számon.hupsz
felvonta a szemöldökét majd ezt kérdezte:-Mi?-
-Hát azért Hívtam Bazst mert te meg Rózsát választottad és másnak pedig nem jó a hangja.-mondtam a frappáns választ.
-Értem.Na és, mondjuk mesélj magadról. Egy különleges csaj vagy.-
-Szeretek gitározni, énekelni, szinészkedni, verset írni, Dalt írni, .És te? Mesélj magadról.
-Szeretek dobolni és fotózni, énekelni.
-ennyi?-kérdeztem meglepetten
-miért túl unalmas vagyok?-
-nem dehogy, csak olyan titokzatos vagy.- erre Peti elröhögte magát. Jó ciki volt de akkor is ez az én véleményem
Végre megérkeztünk a kapunál elköszöntem Tőle. Ő rám kacsintott küldött egy mosolyt majd bementem, anyáék már aludtak (fura). Aztán amikor felértem a szobámba akkor tudatosult bennem, hogy hazakisért.ÁÁÁÁÁÁ. Felléptem facera és hálla az égnek fent volt Lilla. Boldogan ecseteltem neki, hogy mi történt de aztán meguntam és felhívtam. Este 9-től 11-ig végig visongtuk. Csoda, hogy nem jöttek át a szomszédok smile hangulatjel .
Szeptember.25.hétfő
Jesszusom.Ma reggel felkeltem, Lementem a konyhába, majd megláttam egy dobozt az asztalon. Ez volt ráírva: Mónitól Vikinek. Móni egyébként az unokatestvérem és nagyon szeretem. Eggyezik az izlésünk. Ki bontottam és egy Írtó jó ruha volt benne: Gyönyörű Tenger kék elöl rövidebb hátul pedig teljesen leér a földre. Egy fekete övvel. A fekete gyűrött fazonú Magassarkúmmal nagyon jól fog kinézni. Volt még benne egy fekete tülk szoknya egy fekete ujjatlan póló és egy fekete torna cipő. Szerintem elfelejtettem nekik mondani, hogy már megváltoztam, Na mindegy. Úgy döntöttem ma ebbe megyek, csak felveszek hozzá egy színes nyakláncot. Olyan kár, hogy már hamarosan jönnek a hosszú meleg cuccok. Gyorsan felöltöztem a ruhámba és felvettem a Lila nyakláncomat meg a fekete bőr kabátomat. Éljen a fekete Viktória smile hangulatjel . A táskám dög nehéz és ma 9 óránk van.

Holdfény gimi 8.rész

-ezel most mire célzol?-
-semmire. Csak mondtam-
-Értem. És Balázs?-
-Á.Csak azért hívtam ell mert te meg elhívtad Rózsát-csuszott ki a számon.hupsz
felvonta a szemöldökét majd ezt kérdezte:-Mi?-
-Hát azért Hívtam Bazst mert te meg Rózsát választottad és másnak pedig nem jó a hangja.-mondtam a frappáns választ.
-Értem.Na és, mondjuk mesélj magadról. Egy különleges csaj vagy.-
-Szeretek gitározni, énekelni, szinészkedni, verset írni, Dalt írni, gitározni.És te? Mesélj magadról.
-Szeretek dobolni és fotózni, énekelni.
-ennyi?-kérdeztem meglepetten
-miért túl unalmas vagyok?-
-nem dehogy, csak olyan titokzatos vagy.- erre Peti elröhögte magát. Jó ciki volt de akkor is ez az én véleményem
Végre megérkeztünk a kapunál elköszöntem Tőle. Ő rám kacsintott küldött egy mosolyt majd bementem, anyáék már aludtak (fura). Aztán amikor felértem a szobámba akkor tudatosult bennem, hogy hazakisért.ÁÁÁÁÁÁ. Felléptem facera és hálla az égnek fent volt Lilla. Boldogan ecseteltem neki, hogy mi történt de aztán meguntam és felhívtam. Este 9-től 11-ig végig visongtuk. Csoda, hogy nem jöttek át a szomszédok 

Holdfény gimi 7.rész

Kimentem az udvarra (ott volt a buli). Leültem a nagy lépcsőkre és vártam, hogy szólitsanak. Mondták a neveket 9-sek 12-sek mindenki részt vett. Majd hallottam Lilla hangját nem is tudtam, hogy nevezett. A just a dream dalt énekelte. Írtó jó a hangja. Aztán jött Peti és Rózsa akik egy duetett attak elő, nem is akármelyiket: Demi és Joe camp rock2 wouldn't change a thing , olyan cukik voltak mint két csillámpóni. Azt hittem lehányom őket. Aztán jöttem én: elkezdődött a dal majd vártam, hogy szineződjenek a sorok. Ellősször féltem de aztán rá néztem Petire akinek szól ez a dal és elkezdtem tiszta átéléssel énekelni. A végén nagyobb tapsott kaptam mint Peti és Rózsa. Ez alap. A végén kihirdették az első hármat a 3. Lilla a 2. én (egy csomó lány szubjektiv Petivel szemben) és az 1. Peti meg Rózsa. Felvettem a kabátomat majd éppen indulni akartam amikor valaki megfogta a karomat és a szemebe nézett Peti volt az ennyit mondott:-hogyhogy nem Bazzsal énekeltél?-
-egy nyomi bénaság-
smile hangulatjel akarsz velem énekelni?-
-hát talán át gondolom:) -
-na?-kérdezte irtó cuki mosollyal.
-és mit akarsz énekelni?-
-C.O.D.?-
-Még utoljára?-
-oké-mondta mosolyogva ki mentünk egyszerüen csak felsétált a szinpadra mindenkit visszahívott a lépcsőkhöz (tekintély). Majd beállitotta a dalt miután előadtuk elénekeltünk még vagy 3 dalt aztán hazaindultunk. Egy ideig csendben sétáltunk amikor megkérdeztem:
-Rózsa nem fog haragudni?-
-nem szakítottunk-
-hogyhogy?-
-olyan volt mint zoey-
-Á értem szóval 1 hét alatt 2 barátnő-
-ezel most mire célzol?-
-semmire. Csak mondtam-

Holdfény gimi 6.rész

akkor kezdem: Nem értem miért éneklek Bazzsal. Ő olyan illiterátus, kivéve az énekléshez.
Anyáék hazaértek elmeséltem nekik mindent és szerintük nagyon nagyon ügyes vagyok, hogy tanárnő felírt. Velem szemben nagyon szubjektivek.
Ja és nem akarok holnap suliba menni de ez fatális. Oké megvolt smile hangulatjel.Betanulom szinjátékra a szövegem vacsizok és alszok.zZzZzZzZ
Szeptember.22.péntek
Ha éreztétek már úgy, hogy valakit utáltok akkor én inkább le sem írom, hogy most mit érzek. A napom jól kezdődött a hajam nagyon jól állt és gondoltam begöndörítem a lila kapucnis pulcsimhoz, kék csőszárúmhoz, fekete bakancsal és barna börrel nagyon jól mutatott. Be tettem a kajámat és beszáltam a kocsiba. Az összes óra tök lazán elment, kivéve az utolsót amit anya tanít. Bementünk a táncterembe és leültünk a padokra. Anya bejött majd ismertette a feladatot mindenkinek keresni-e kellet egy párt (lánynak fiú, fiúnak lány) és anya kapcsolt egy zenét majd mindenkinek elkellet kezdenie táncolni arra a zenére 3 percenként váltakoztak a zenék.Zsófinak egy b-s lett a párja (a b-sekkel van a szinjáték tánc tesi) mert Gábor nem tud táncolni a lába miatt.ezek volta a párok: ÉN+Bazsi, Peti+Rózsa, Ádám+Éva, Márk+Kata,Zsófi+ nem tudom ki, Lilla+Andris, Klára+Ádám a többieket pedig nem ismerem. Rögtön tudtam, hogy ne kérdezzem meg Petit mert ő Rózsával lesz ezért azonnal Bazst kérdeztem meg. Ő persze igent mondott smile hangulatjel . Ez a tánc egyébként egy Verseny volt. Aki abbahagyta vagy a tánca nem volt a ritmushoz alkalmazkodó az kiesett. A nyertes kap majd egy ötöst. Elkezdődött a zene. Elősször Zsófi és a b-s estek ki majd Kata+ Márk utána Ádám+ Éva, Peti+ Rózsa (hahahaha), Klára + Ádám majd a többi b-s míg csak én és Lilla maradtunk (meg a fiúk).hírtelen bejött egy C.O.D szám amire nagyon nehéz volt táncolni. Odasúgtam Bazs-nak, hogy majd én vezetek ő csak kövessen de sajnos nem sikerült elestünk így Lilláék nyertek. Gratuláltam nekik majd valaki megdobott.Peti volt az. Gúnyos tekintettel nézett rám majd....,majd olyat tettem amit nem hittem volna, hogy valaha teszek. Oda léptem hozzá majd nem érdekelve, hogy óra van felpofoztam.Így szó szerint odaléptem hozzá becsuktam a szemem majd 1 másodpercig minden amitt csak tett felgyülemlett bennem és felpofoztam sértődötten ki mentem a teremből majd bementem az osztály terembe. Összepakoltam a cuccom és elmentem a büfébe. Amikor ki értem megláttam egy lányt és egy fiút. Petit és Rózsát akik éppen csókolóztak. Egy világ tört bennem össze. Sarkonfordúltam majd hazamentem dühömben betörtem egy kerítést. Othon átöltöztem a karaoke bulira. Kék top fehér nyakkendő fehér rövid nadrág kék Magassarkúval!!!!!! amikor beértem Bazs éppen a dalt próbálta ( C.O.D. Még utoljára ) amikor ott volt Peti és Rózsa. Peti odajött és megkérdezte miért pofoztam fel. Ránéztem olyan ,,tényleg nem tudod” nézéssel majd odhagytam. Odamentem bazshoz és mivel ideges voltam megmondtam neki, hogy huzzon ell innen egyedül éneklek méghozzá Avril Lavigne: Girlfriend dalát Bazs elhúzott én pedig gyakoroltam még egy kicsit.

Holdfény gimi 5.rész

Rá néztem szúrós szemmel, de ő csak gúnyosan mosolygott.Próbáltam nem oda figyelni arra, hogy mennyire hellyes és szúrósan nézni de nem mondott hozzá semmit, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztem és ezt mondtam: - Tanárnő! Nekem is van párom egy duetre-mondtam önelégült mosollyal-Tényleg Viktória? És ki az?-kérdezte mosolyogva-Bazs-(Magyari Balázs) és miért mondtam őt? Mert egy az Peti utálja kettő tudom, hogy igent fog mondani mert tetszem neki három nagyon jó a hangja.Bazs mosolyogva bólintott, én pedig hátrafordúltam Petihez aki olyan ,,Komolyan ő? Ááá inkább hagyjuk” tekintettel bámúlt rám én pimaszúl rá mosolyogtam majd rá néztem Balázsra aki éppen Petire nézett önelégülten. Ha Peti megteheti akkor én is. Ja és megfogom adni neki azt a pofont amit régóta tervezek.Végre kicsengettek amikor odajött hozzám Kata és megkérdezte, hogy miért éneklek Bazzsal. Azt válaszoltam neki, hogy ha Peti ilyen bunkó módon direkt Rózsát hívja meg akkor én nem lehetek vele ilyen? Szerintem igazam volt.Éppen össze pakoltam, amikor valaki megfogta a kezem és dúrván hátra húzott, Peti volt azz, hirtelen rá ordítottam
-megőrültél?-
-én őrültem meg? Mi a bajod miért énekelsz Bazzsal?-
-Ja! Hogy innen fúj a szél? Hát én nem mondtam nemet csak elgondolkoztam, meg ez csak egy dal, ja és még két érvem van: az eggyik, hogy én is utálom Rózsát úgy mint te Bazst, kettő Mi bajod van? Csak éneklek, talán féltékeny vagy? Vagy őszintén mi a bajod?-
-tudod mit? Nem érdekel. Énekelj azzal akivel csak akarsz.-füstölgött magában.nem értem. mi van? Még én vagyok a hibás amikor ő volt az aki bunkó módon direkt Rózsát hívta.Na mindegy elmeséltem Klárának és Lillának akik azt mondták jól tettem. Ez lehetséges de nem vagyok benne biztos.Elindultam hazafelé és éppen pötyögtem a telómon amikor egy idegen szám hívott. Felvettem a telefon másik oldalán Peti volt és csak ennyit mondott: -Bocs.-Majd le is rakta. Zavartan mentem haza és folyamatosan gondolkoztam. Hazaérve tanulás előtt kinyitottam a naplómat, számomra igazán releváns. 1 óra múlva felléptem facera és Lilla elmesélte nekem, hogy valami Andris ráírt és jót beszélgettek meg hogy valami Grétával az osztályából öszeveszett.Klára is írt és azt mondta, hogy most éppen propagálja a föld megmentését küldtem neki egy mosolygós felyet mert nem tudtam mit jelent ez a szó. Mint később rájöttem: népszerűsít.Aztán úgy döntöttem mostantól a naplómba legalább oldalanként 3-szor fogok idegen szavakat használni, Csak azért, hogy egy kicsit tanuljak is smile hangulatjel .

Holdfény gimi 4.rész

Gyorsan felöltöztem és sminkeltem majd elindultam. Ének előtt kiderült, hogy Peti és Zoey szakítottak. Versírás órán Tanárnő kiosztott egy lapott amire ez volt írva: Írj egy verset egy állatod emlékére. Ez egy dolgozat volt. Tanárnő még órán kijavította nekem 5 lett éljen. A többi óra viszonylag gyorsan eltelt aztán jött amitől féltem. Az énekkar. Amikor beértem Lilla és Márta tanárnő már ott voltak Peti pedig velem együtt érkezett. Rám mosolygot majd biztatóan bólintott és leült a hellyére. Aztán jöttek sorra a diákok 6 ember énekelt előttem amikor a nevemet hallottam. Az ütő hirtelen megállt bennem. Feláltam remegő térdekkel, és vártam, hogy bekapcsolják a karaoket. Aztán elkezdődött de én teljesen elbambultam. Elnézést kértem majd újra inditották. Elkezdtem a dalt elősször félve majd Petire néztem és hírtelen minden izgulásomat elfelejtettem becsuktam a szemem majd teljes átéléssel elkezdtem énekelni. Amikor kinyitottam Peti csak bámúlt rám azthittem nagyon rosszul énekeltem. Tévedtem. Hírtelen mindenki elkezdett tapsolni. Ez olyan fílmes pillanat volt. Na ez lényegtelen. Susogtak pár percig majd tanárnő gratulált ahoz, hogy bent vagyok és én lettem a főénekes. Nem tudtam mi az, nem baj majd megkérdezem Petit hazasétáltam elujságoltam anyának, hogy mi történt és megtanultam. Aztán felléptem facera. Vagy 1 hónapja nem voltam fent 11 jelölés az osztály Klári és Lilla. Amikor észrevettem, hogy már 11 óra van. De jó, megint hullafáradt leszek.Jóéjt.
Szeptember.21.csütörtök.
Jesszusom. Ááááááááááááááá. A mai nap hírei. Juj. Na mindegy kezdem az elején. Felkeltem, belenéztem a tükörbe és mi nézett vissza rám? Egy óriási patanás a homlokomon.Kerestem valami krémet rá. Találtam is. Rákentem és csodák csodájára elmúlt, éljen!!!!! amikor beértem eszembe jutott, hogy nincs kész a matek házim így elkértem Katától.Szerencsére le tudtam másolni amikor Peti is megérkezett megkérdeztem tőle mi az a főénekes ez volt a válsz: -az olyan ember aki az iskolai előadásokon egyedül is énekel- mondta. Nekem pedig elkerekedett a szemem.-Mi? Mármint egyedül mindenki nélkül?-kérdeztem ilyedten.-igen- válszolta mosolyogva. Csendben leültem a helyemre és egész matekon nem figyeltem oda.A többi óra viszonylag elment. Amikor jött a spanyol. Bejött German Tanárúr amikor ádám felált és bekiabálta ezt: ¿Cómo está usted , señor ? Ezt mindenki viccesnek találta csak az volt a gond, hogy tanár úr válaszolt is rá, jó bőven. Ádám elnézést kért és leült aztán tanár úr diktált. Majd jött az ofő óra. Bejött tanárnő és egy nagy hírt mondott el: -Gyerekek! Holnap karaoke est, aki szeretne jelentkezzen Pétert, Viktóriát és Rózsát automatikusan felírtam, viszont ki kell választaniuk egy dalt ki akar még jelentkezni?-
Ez a hír is sokkolt de nem annyira mint amit Peti mondott: -Hé viki! Akarsz duetett énekelni?-Mi? Peti velem mi addig gondolkoztam még Peti betudta egy nemnek és megkérdezte Rózsát is ő persze habozás nélkül igent mondott. Nem hiszem ell hisz nem is mondtam nemet csak elképedtem erre pont Rózsát hívja meg.

Holdfény gimi 3.rész

.Na és erre mit írt? ,, 4-re ott vagyok”.-
-Tényleg? Ez olyan jó nekem nem szoktak ilyet küldeni frown hangulatjel -
-Jaj semmi baj, csak átjön és segít nekem abban, hogy jól tudjam előadni smile hangulatjel -
-Tényleg, ez csak egy kis segítség smile hangulatjel -
-Aha, egyébként eljössz velem a büfébe?-
-Igen-aztán elindulrunk a büfé felé. Amikor megláttam Lillát és Klárit. Gyorsan odaszaladtam és el mondtam nekik mi történt. Mindhárman próbáltak nekem Tanácsot adni. Klári azt mondta, hogy vegyek fel valami csinit. Lilla azt, hogy szerinte ne öltözzek át mert akkor Peti észrevenné, hogy vártam. Kata pedig azt, hogy csak adjamönmagam. Szerintem Katára fogok halgatni. Még volt Két fizika Varga Balázs tanár úrral, amin szintén végig zenét hallgattam.Fizika után Töri Juhász Levente tanár úrral amire viszont odafigyeltem mert neki állitólag mindenhol van szeme smile hangulatjel. Töri után Szinjáték, ahol Kaptunk egy forgatókönyvet és Jövő hét Péntekre kell megtanulnuk. Én Vagyok a 3. főszereplő aki Vivi riválisa, a darabban a nevem Zoé.na ki az első. ki más lenne mint Rózsa ő játssza Vivit az énekest. Hiszen már játszott filmben szöveggel és ő a szinjáték vezetője. A másod főszereplő Márk aki Robert menedgert játszotta de Rózsa azt akarta, hogy Peti legyen. Na miért? Mert tehetséges és az eggyik legmenőbb Fiú a suliba. De Rózsa sem panaszkodhat. Sőt még én sem mert általában csak a menőbbek szoktak főszereplők lenni. Peti ebben nem szerepelt Kata egy mellékszereplő lett. És mivel a B-sekkel együtt van a szinjátékunk Klári Játszotta az Énekes testvérét Lilla pedig mint aláfestő zanész Kiált a szinpad szélére és ott zongorázott. A többiek nem szerepeltek. Egyébként ez a darab egy Énekesről szól aki nagyra tör fel viszont beképzelt lesz öszeveszik a testvérével és kirúgja a menedgerét de aztán vissza veszi mert Zoé (én) feltörekszik és elveszi a rajongóit de a vége Happy End mert Vivi rendes lesz és egy szerelmes dallal visszaveszi a rajongóit. Fúj nyálas lesz. Az első felét elpróbáltuk majd mehettünk szünetre. Ebédszünet alatt általában mindig az udvaron vagyunk. leültünk a lépcsőre én és Kata. Oda pillantottam a füves részre. És ki állt ott? Peti Rózsa és ,,néhán” (az összes ) tizenkettedikes. Ellősször rosszul esett, de aztán rá jöttem, hogy nyugottan odamehetek hiszen én is az eggyik legmenőbb vagyok. Apa és anya tanárok így sok még végzős diák is ismer meg egyébként is Szinjáték, Dráma, ezek mind menő szakkörök. felhúztam Katát majd elindultam feléjük. Be áltunk akörbe majd halgattuk, hogy míről beszélgetnek. 5 perc után Peti félre hívott mire mindenki elkzdett huhogni, Rózsa pedig hiszti rohamban tört ki. Hát ez van. Aztán valami olyat kérdezett amitől azt hittem elájulok. Ez volt az: -Figyelj! Nem lenne baj, ha a barátnőm is jönne? Mert most hívott, hogy holnap már megy vissza Miskolcra és, ez az utolsó közös napunk, viszont neked pedig megigértem, hogy átmegyek és segítek. Na? Mit szólsz hozzá?-ebben a pillanatban megált bennem az ütő.-Persze jöjjön nem baj, úgyis csak segíteni jössz át-Mondtam a leghihetőbb hangon. Segítettek azok a videók amit általánosban néztem: Hogyan hitesünk el dolgoket emberekkel. Sokat néztem és tényleg segített. Oda mentem a körhöz megkérdeztem Katát, hogy el jön e velem a büfébe persze nem oda indultam. amikor eljött elmentünk a büféhez és el mondtam neki, hogy mi történt.Aztán vettem Rágót. Végül becsengedtek. Bementünk aztán kipakoltam Angolra. Majd valaki megdobott. Hátrafordultam és ott ált Peti. Cukin rámmosolygott én pedig visszamosolyogtam rá. Pedig legszivesebben pofon vágtam volna. De nem tettem. Bejött tanárnő és valami olyat mondot Gábornak hogy: háj. hány varjú? Aztán felírta a táblára: Hi How are you? Le kellet irnunk a füzetbe majd magyarul is: Szia, Hogy vagy? Aztán tanárnő felirta a választ angolul majd magyarul: Hi, thank you. Szia köszönöm. Gábor megkérdezte miért nem csókolom azt mondta Annamari tanárnő, hogy az angolban nicsen magázódás. Ez nagyon furcsa volt. Tanárnő felírt egy nagyon hosszú párbeszédet majd nekünk lekellet másolni és otthon lefordítani.Csengetésnél nem mentünk ki mert a következő óránk is angol lesz. Mindenki a hellyén maradt és amíg tanárnő kiment mindenki elkezdte a házit. Így gondolhatnánk azt, hogy szorgalmas az osztály, de mégsem az hiszen mindenki Katáról másolta hiszen ő tanult angolt általánosban 1 osztálytól. Néhány percel később bejött Tanárnő és leírt mégegy párbeszédet amit szintén le kellet fordítanunk othon. Amikor kicsengettek elmentem szinjátékra ahol gyakoroltuk a beszédgyakorlatot majd hazamentem. Felmentem a szobámba, hogy le szedjem a plakátokat de aztán inkább hagytam. Hiszen én ilyen vagyok. Szeretem a C.O.D.-ot. Elmondtam anyáéknak, hogy ma át jön Peti és a barátnője segíteni nekem a dalban amikor azt mondtam hogy Peti apunak felszaladt a szemöldöke de amikor hozzátettem hogy jön a barátnője is akkor vissza jött a plafonról a homlokára. Anya felbontott egy csomag csipszet beleöntötte egy tálba majd odaadta, hogy tudjunk mit enni.1 óra mulva megérkezett peti laza csőnaciban fekete kapucnis pulcsival, És a barátnője krémszinü tavaszi csizmában egy fekete csőnadrágban és egy krémszinü bőrdzsekiben. Én pedig fehér top kék csőnadrág fehér martenz kék pulóver és még mindig tupirozott haj. Ha mi hárman Egymásmellé áltunk volna akkor úgy néztünk ki mint a divatmagazinoknak a címlapja smile hangulatjel . Felhívtam őket a szobámba amikor a lány megszólalt
-egyébként szia! A nevem zoey-
-zoey? Amerikai vagy?-
-Hát anyukám a születésem után 2 hónappal idejött ezért lettem zoey.-
-szép neved van. Az én nevem Viki.-
-Neked is szép.-
-Most tényleg a nevekről fogunk beszélni?- kérdezte röhögve Peti
-Nem, figyelj leugrok a csipszért a konyhába addig beállitod a gépemen a karaoket?-
-aha- Mondta elképesztő mosollyal. Ami szinte megbabonázott. Hírtelen nőtt két szárnyam, ami fel akart vinni.De azután észrevettem Zoey-t aki ott csüngött Petin
és éppen arról dumálnak, hogy mennyire szeretem a C.O.D-t . Hát én ilyen vagyok. lementem a konyhába, felhoztam a csipszet és elkezdtük a próbát Peti és zoey 7-ig maradtak ! És a végén már nagyon jól tudtam a szöveget amikor zoey kiment a fürdőszobába Peti újra kezdte a dalt és én elkezdtem énekelni. Felált és odajött hozzám, ő is énekelte velem a refrént amikor pont elkapta a tekintetemet éppen egymás szemébe néztünk a sugárzó zöld szeme szinte égetet, azthittem elájulok. Ez mindössze 1 másodpercig tartott mert abban a pillanatban bejött zoey és Peti hirtelen rá nézett. De én láttam amit láttam az a tekintett nem csak haveri volt.
Annál sokkal több. Na mindeggy mert zoey nyavajgott egy kicsit és el indultak. Peti amikor felvette a kabátjátt rám kacsintott és sok szerencsét kívánt a holnapi énekarhoz. Amikor lementem anyához mindent ellmondtam neki. Nagyon örült, neki ez olyan ,, Tini szerelem” fuj. smile hangulatjel.Spanyolra megtanultam egy párbeszédet, szinjátékra pedig a szövegem felét fáradt vagyok.
Szeptember.20.szerda.
Tegnap alig aludtam, de tényleg azon agyaltam, hogy hogy adjam majd elő a dalt magasan mélyen esetleg normálisan. Vagy, hogy vajon bekerülök-e ? Később rájöttem teljesen hiába agódtam.Ja és el ne felejtsem Petit.De kezdjük az elején.

Holdfény gimi 2.rész

Majd amikor tanárnő nem figyelt gyorsan odadobtam a cetlit. Elolvasta majd viszadobta ez volt ráírva: ,,4-re ott vagyok”. ÁÁÁÁÁÁÁ. Tanárnő felált és odament Ádám padjához -Ádám! Egy óra alatt ennyire jutottál? Ez csak 3 -mondta szigorúan tanárnő.-Ezt le tetszik osztályozni ?-kérdezte meglepett hangon-igen mitt hittél csak úgy rajzolgatunk?nem erre mindenki jegyet kap-ebben a pillanatban mindenki elkezdett gyorsan firkálni valami szebbet. Nekem nem volt vele gondom. Én megcsináltam óra elején. Rózsa egy cicát rajzolt neki 4 lett, Márk egy tavat egy kis házzal a partján ő 5 kapott, aztán hozzám jött megdicsérte mert nagyon élethű volt és kaptam rá egy 5, Balázs a gyümölcstálra 3, Zsófi mivel semmit sem csinált 1, Kata 4 a mókusra, Peti 4 egy törött szívre, Éva 5 egy nagy csokor virágra,Gábor 5 egy zongorára.Amikor kicsengettek Felpattantam és odamentem Katához de csak akkor amikor már Peti nem volt bent a teremben.Szinte egyszerre kezdtük ell-Mit írt?-kérdezte nagyon izgatott hangon.
-Hát tudod véletlenül hangosabban énekeltem a dalt és ő is hallota és az volt a cetlibe irva, hogy:,,Szép a hangod viszont kissé hamis, ha akarodd akkor ma átmegyek és segítek benne,hogy jobban tud. Na?”. Erre én ezt írtam:,, Gyere, úgyis csak tanulnom kell eléggé unalmas vagyok :)” .Na és erre mit írt? ,, 4-re ott vagyok”.-
-Tényleg? Ez olyan jó nekem nem szoktak ilyet küldeni frown hangulatjel -
-Jaj semmi baj, csak átjön és segít nekem abban, hogy jól tudjam előadni smile hangulatjel -
-Tényleg, ez csak egy kis segítség smile hangulatjel -
-Aha, egyébként eljössz velem a büfébe?-
-Igen-aztán elindulrunk a büfé felé. Amikor megláttam Lillát és Klárit. Gyorsan odaszaladtam és el mondtam nekik mi történt. Mindhárman próbáltak nekem Tanácsot adni. Klári azt mondta, hogy vegyek fel valami csinit. Lilla azt, hogy szerinte ne öltözzek át mert akkor Peti észrevenné, hogy vártam. Kata pedig azt, hogy csak adjamönmagam. Szerintem Katára fogok halgatni. Még volt Két fizika Varga Balázs tanár úrral, amin szintén végig zenét hallgattam.Fizika után Töri Juhász Levente tanár úrral amire viszont odafigyeltem mert neki állitólag mindenhol van szeme smile hangulatjel. Töri után Szinjáték, ahol Kaptunk egy forgatókönyvet és Jövő hét Péntekre kell megtanulnuk. Én Vagyok a 3. főszereplő aki Vivi riválisa, a darabban a nevem Zoé.na ki az első. ki más lenne mint Rózsa ő játssza Vivit az énekest. Hiszen már játszott filmben szöveggel és ő a szinjáték vezetője. A másod főszereplő Márk aki Robert menedgert játszotta de Rózsa azt akarta, hogy Peti legyen. Na miért? Mert tehetséges és az eggyik legmenőbb Fiú a suliba. De Rózsa sem panaszkodhat. Sőt még én sem mert általában csak a menőbbek szoktak főszereplők lenni. Peti ebben nem szerepelt Kata egy mellékszereplő lett. És mivel a B-sekkel együtt van a szinjátékunk Klári Játszotta az Énekes testvérét Lilla pedig mint aláfestő zanész Kiált a szinpad szélére és ott zongorázott. A többiek nem szerepeltek. Egyébként ez a darab egy Énekesről szól aki nagyra tör fel viszont beképzelt lesz öszeveszik a testvérével és kirúgja a menedgerét de aztán vissza veszi mert Zoé (én) feltörekszik és elveszi a rajongóit de a vége Happy End mert Vivi rendes lesz és egy szerelmes dallal visszaveszi a rajongóit. Fúj nyálas lesz. Az első felét elpróbáltuk majd mehettünk szünetre. Ebédszünet alatt általában mindig az udvaron vagyunk. leültünk a lépcsőre én és Kata. Oda pillantottam a füves részre. És ki állt ott? Peti Rózsa és ,,néhán” (az összes ) tizenkettedikes. Ellősször rosszul esett, de aztán rá jöttem, hogy nyugottan odamehetek hiszen én is az eggyik legmenőbb vagyok. Apa és anya tanárok így sok még végzős diák is ismer meg egyébként is Szinjáték, Dráma, ezek mind menő szakkörök. felhúztam Katát majd elindultam feléjük. Be áltunk akörbe majd halgattuk, hogy míről beszélgetnek. 5 perc után Peti félre hívott mire mindenki elkzdett huhogni, Rózsa pedig hiszti rohamban tört ki. Hát ez van. Aztán valami olyat kérdezett amitől azt hittem elájulok. Ez volt az: -Figyelj! Nem lenne baj, ha a barátnőm is jönne? Mert most hívott, hogy holnap már megy vissza Miskolcra és, ez az utolsó közös napunk, viszont neked pedig megigértem, hogy átmegyek és segítek. Na? Mit szólsz hozzá?-ebben a pillanatban megált bennem az ütő.-Persze jöjjön nem baj, úgyis csak segíteni jössz át-Mondtam a leghihetőbb hangon. Segítettek azok a videók amit általánosban néztem: Hogyan hitesünk el dolgoket emberekkel. Sokat néztem és tényleg segített. Oda mentem a körhöz megkérdeztem Katát, hogy el jön e velem a büfébe persze nem oda indultam. amikor eljött elmentünk a büféhez és el mondtam neki, hogy mi történt.Aztán vettem Rágót. Végül becsengedtek. Bementünk aztán kipakoltam Angolra. Majd valaki megdobott. Hátrafordultam és ott ált Peti. Cukin rámmosolygott én pedig visszamosolyogtam rá. Pedig legszivesebben pofon vágtam volna. De nem tettem.