Reggel nagyon kellemesen és kipihenten ébredtem. A nap már csak épp, hogy látszott az ablakomból. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ. 10:12. Elaludtam!!!!!!! Nem tudtam mit csináljak. Fel akartam hívni anyát de minek? --Nem akarom látni azt a sok szemét arcot akik majd engem idegesítenek és röhögnek rajtam. Nem akarom Petit látni mert nem tudom, hogy mire számíthatok. Vagy bűnbánó arccal bocsánatot kér, vagy önelégült képpel kiröhög. Nem tudom jelenleg egyikhez sincsen kedvem. Ott van Kata aki már tuti tud róla és mivel igen tetszik neki Peti már abban is biztos vagyok, hogy alig várja, hogy beolvashasson nekem. --Ezek a gondolatok mellet döntöttem úgy, hogy nem megyek be az iskolába. Életem legrosszabb döntése volt! Kikászálódtam az ágyamból és felöltöztem: Fekete póló, Fekete csőnaci, fekete magassarkú (imádom), És egy fekete ,,dzseki”.A Hajam még mindig ilyen szőkésbarnás ronda színű de anya ki fog akadni ha újra befestem és a hajam se bírná, ja meg az igazgató se nézi jó szemmel ha egy 14 éves hetente festi a haját. Inkább hagyom így. Felfogtam lófarokba, hogy ne zavarjon aztán elindultam. Nem tudtam merre menjek mit csináljak. Egyszerüen csak nem akartam be menni az iskolába. Olyan rossz dolog ez? El szeretnék menekülni minden elől, de nem megy. Ilyen gyorsan nem lehet futni mint ahogy a problémák nőnek. És a problémák azok mindig valami olyanból kerülnek elő amiknek hiszünk a csodájában. A probléma szülője, a csalódás. De sokszor írtam le a probléma szót. Go a városba. Zene: Children of distance. Helyszín: Cukrászda. Beértem és sorba álltam. A somlói pedig mennyei volt, de sajnos majdnem lebuktam. Az eladó megkérdezte, hogy nem-e az iskolában kellene lennünk. Nagyon megijedtem, hogy lebukok de azt mondtam, hogy az orvos nem rég kiírt betegnek és most már jól vagyok, de még nem mehetek iskolába. Egész nap a városban bolyongtam és benéztem minden eggyes boltba. Sajnos nem tudtam semmit,se venni mert a zsebpénzemet elköltöttem a fekete ruhákra, anya pedig azt mondta, hogy nem kapok pluszba. 02:30. Ú haza kellene már mennem anyáék már tuti végeztek és idők kérdése, hogy ők is otthon legyenek. Elkezdtem rohanni, de nem sok sikerrel. Az autó már a ház előtt állt. Akkor gondoltam, hogy haragudnak majd, de hogy ennyire, Mintha bankot raboltam volna. A párbeszéd:
-Viki! Ezt meg, hogy képzelted? Nem jössz be az iskolába, és mellé még csak nem is telefonálsz? Nem érdekel se a kifogás, se a vélemény. Irány fölfelé a szobádba és addig nem jöhetsz le amíg kész nincsen a vacsora. A tv-t és a számítógépet majd apád lehozza addig pedig felhívsz valakit, hogy mi a hází.
-De anya nincsen pénz a telefonomon. Nem írhatok ,,facen” valakinek?
-Küldj postagalambot.
Ez nem is olyan rossz ötlet. Na jó az de azért amikor felmentem kipróbáltam. Ki tudta volna, hogy az a szemét madár nem egy galamb. aú. Leültem és bepakoltam. Nem érdekel a házi feladat, nem érdekel az, hogy anya mit mond. Semmi nem érdekel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése